Rekord: 15 év alatti korcsolyázó bukott meg doppinggal

sport

Egy 15 év alatti korcsolyázót értek doppingvétségen Magyarországon, tudta meg az Index. Magyarországon ilyen fiatal illegális szerekkel megbukott sportoló még nem volt. A Kósa Lajos elnökölte Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség a lappal közölte, hogy

"a versenyző szervezetében Stanozololt mutattak ki, amely az exogén anabolikus szteroidok csoportjába tartozik, izomnövelés céljából szokták súlyemelők, testépítők használni, de rendkívül ártalmas egy ilyen fiatal szervezet számára. Tekintettel arra, hogy az érintett sportoló 16 alatti, kiskorú veszélyeztetése és teljesítményfokozó szerrel való visszaélés miatt feljelentést tettünk a rendőrségen."

A Stanozolol kőkemény dopping, régóta ismert és üldözött szer, szinte kizárt, hogy véletlenül került volna a versenyző szervezetébe, az kérdés viszont, hogy a beleegyezésével, vagy a tudta nélkül. Nemcsak a szövetség, a Magyar Antidopping Csoport is szűkszavúan kommunikál egyelőre az ügyben. Tiszeker Ágnes elnök keddi nyilatkozatában közölte, hogy 

kiemelten kezelik az esetet, hiszen Magyarországon első alkalommal érintett ilyen fiatal sportoló.

Kiemelte: mindenképpen vizsgálják majd, hogy hogyan került a szteroid a sportoló szervezetébe, kik a felelősek ezért, és mennyiben volt az érintettnek tudomása a dologról.