Shamima Begum 2015-ben, 15 évesen úgy döntött, Szíriába megy, és csatlakozik minden idők egyik legsikeresebb iszlamista terrorszervezetéhez, a nyugati zsidó-keresztény kultúrával alapjaiban szemben álló Iszlám Államhoz. Most, hogy az Iszlám Államnak vége, Shamima Begum szeretne visszamenni Nagy-Britanniába, viszont miután azt nyilatkozta, hogy nem bánt meg semmit, a brit kormány úgy döntött, elveszi a nő állampolgárságát. Nagy-Britannia ezt megteheti, mert a nőnek a brit mellett bangladesi állampolgársága is van, igaz, Banglades is jelezte, hogy ők sem tartanak igényt Shamima Begum jelenlétére.
A brit eljárást természetesen még nem zárult le, az állampolgárság megvonásáról szóló döntést is meg lehet támadni bíróság előtt, viszont Shamima Begum igencsak megilletődött az eljáráson, azt mondta, több megértésre és kegyelemre számított Nagy-Britannia részéről. Sajtókérdésekre válaszolva elmondta, mit üzen a brit politikusoknak:
„Szeretném, ha újraértékelnék az ügyemet egy kicsivel több kegyelemmel a szívükben.”
Sőt, már azt mondta, hogy a visszafogadás érdekében megváltozni is hajlandó.
Shamima Begum jelenleg az ISIS utolsó menedékeként elhíresült területen él egy táborban, beteg, és nem tud elegendő élelmiszert szerezni sem magának, sem a kisbabájának.
Begum Nagy-Britanniában élő családja szeretné elérni, hogy ha a nőt nem is, de legalább a gyerekét sikerüljön Európába hozni. (Guardian)