Összehangoltan zajlott a korrupció a magyar-ukrán határon lévő beregsurányi határátkelőhelyen. A pénzügyőröket lefizették az Ukrajna felé tartó, áfát visszaigénylő emberek. Erről a főügyészség szerint tudtak az ott dolgozó osztályvezetők is.
Kedden lecsaptak rájuk, összesen 16 pénzügyőrt hallgattak ki és vettek őrizetbe, köztük öt tisztet. Egy civilt is kihallgattak hivatali vesztegetés gyanújával.
A megalapozott gyanú szerint a szervezett korrupció legkésőbb 2018 novemberétől folyt a határátkelőn, ahová a regionális nyomozó ügyészség, a Nemzeti Védelmi Szolgálat, a Készenléti Rendőrség és a Terrorelhárítási Központ szállt ki. Házkutatást és motozást tartottak a határállomáson és a gyanúsították lakásán is.
A vesztegetést elfogadó pénzügyőrökkel az ügyészség 151 rendbeli bűncselekmény megalapozott gyanúját közölte, a terhükre rótt legsúlyosabb bűncselekmény - a bűnszervezetben, az előnyért hivatali kötelességét megszegve üzletszerűen elkövetett hivatali vesztegetés elfogadásának bűntette - büntetési tételének felső határa huszonnégy év szabadságvesztés.
Két éve szintén a beregsurányi határátkelőnél hallgattak ki 14 pénzügyőrt. A gyanú szerint csempészek fizették le őket.