Az Index írta meg, hogy a budapesti rendőrök elfogták az egyik férfit abból a kettőből, akik múlt csütörtök este több sértettet bántalmaztak egy Kertész utcai szórakozóhely, a Vittula előtt. A cikk szerint Horváth Mihály Alfonzt továbbra is keresik.
A héten az Index írta meg azt is, hogy február 21-én éjjel tömegverekedést robbantott ki a két gyanúsított: előbb belekötöttek a Vittula előtt álló vendégekbe, majd végigverték az ott szórakozó többtucatnyi embert, nőket és férfiakat válogatás nélkül. A cikk szerint be voltak állva, és a kiérkező rendőrök aznap este nem tettek meg mindent a tettesek kézre kerítéséért. (Index)