Tarlós azt mondja, népszavazást szeretne a római-parti gát helyszínéről

Budapest

Tarlós István főpolgármester – aki 2017-ben még megakadályozta, hogy népszavazás lehessen a mobilgátról – a Blikknek most azt mondta:

„Már jó ideje annak örülnék a legjobban, ha népszavazás döntené el, hol épüljön meg a római-parti gát, a hullámtérben vagy a Nánási úton.”

Ezt azzal indokolta, hogy a római-parti védmű kérdése már teljesen átpolitizálódott, annak ellenére, hogy ő mérnökként mindig is a szakmai döntés pártján állt. (Még ha 30 éve polgármesterként is dolgozik.)

Azt mondta, a vitatott, parttal párhuzamos védmű építését a főváros nem sürgeti, Tarlós azt mondta, két olyan árvízvédelmi beruházást is elkezdett a főváros, ami a csillaghegyi öblözet biztonságát szolgálja: már magasítják a pünkösdfürdői gátat, a munkálatok idén itt befejeződnek, és az Aranyhegyi-patakot is jobban a medrébe szorítják 2 milliárd forintért. (Blikk)

Kapcsolódó cikkek