Tujával torlaszolták el a szombathelyi közgyűlés üléstermét a fideszesek, amikor rájöttek, hogy kisebbségbe kerültek

POLITIKA

Drámai órákat él át Szombathely. A nyugat.hu folyamatosan közvetíti az eseményeket, amelyek főszereplője egy tuja és egy szék lett, amit a város közgyűlésének tanácsterme elé toltak.

A városban az összes ellenzéki párt összefogott, és Éljen Szombathely! néven alakítottak csoportot, közösen készülve az önkormányzati választásra. Mivel sikerült mostanra magukhoz csábítaniuk Molnár Miklós alpolgármestert, az ellenzékiek többségbe kerültek a közgyűlésben. (Molnár a Fidesz támogatásával egy civil szervezet jelöltjeként lett képviselő, de mostanra szakított a kormánypárttal.) 

Először fordult elő ezen a csütörtökön, hogy a Fidesz nem tudta érvényesíteni az akaratát a közgyűlési szavazásokkor. 

Az új helyzetben Puskás Tivadar polgármester szünetet rendelt el, és a nyomaték kedvéért lezárták az üléstermet is. 

Tuja az ajtó előtt
Fotó: Pais-H. Szilvia / nyugat.hu

Állítólag Hende Csabát, a város fideszes országgyűlési képviselőjét várják a fideszesek. A termet délután egykor kinyitották, és a fideszesek árulózni kezdték Molnár alpolgármestert.(nyugat.hu, index.hu)