Nyerges Zsolt kiszáll a szolnoki sportból

POLITIKA

Több milliárd forintnyi sportvagyont ad át adományként a következő hónapokban Szolnok városának Nyerges Zsolt, az erről szóló szándéknyilatkozatot már aláírta - írja a Jász-Nagykun-Szolnok megyei Új Néplap.

Fotó: botost/444.hu

A lap pénteki számában a - két hete nyolcadszor Magyar Kupa-győztes - Szolnoki Olaj KK férfi kosárlabdacsapata tulajdonosi alapítványának alapítója, a Szolnoki Dózsa vízilabdacsapat tulajdonosi alapítványának alapítója, az NB III-as labdarúgócsapatot működtető Szolnoki MÁV FC Kft. tulajdonosa elmondta: a háttérben megkezdődött a szakértői munka a legmegfelelőbb jogi és szerződéses keretek kidolgozására.

Simicska Lajos egykori jobbkeze, Nyerges Zsolt arra számít, hogy a profi és utánpótlás-csapatok változatlan színvonalú működtetéséhez szükséges sportlétesítmények a bajnokság végéig átkerülhetnek a városhoz, és folynak a tárgyalások a klubokról is.

Nyerges kiemelte, Szalay Ferenc, Szolnok polgármestere (Fidesz-KDNP) személye számára garancia arra, hogy a rendezett háttérrel átadott létesítmények megfelelő helyre kerülnek.

"Én pedig mindig ott fogok állni a csapatok mellett, és biztosan feltűnök majd a szolnoki lelátókon, mert szurkolóként sohasem tudnék tőlük elszakadni"- nyilatkozta. Nyerges Zsolt a lapnak beszélt arról is, hogy a kosárlabdával 22 éve, a vízilabdával tíz éve foglalkozik, és ezalatt összesen 26 kupa- és bajnoki győzelmet szereztek. Nyerges kiemelte a fejlesztéseket is: hétévnyi előkészítés és megvalósítás után 2018-ra mindent felépítettek, amit elterveztek. A Vízilabda Arénára, a Tiszaligeti Stadionra, az utánpótlás pályáira és főépületeire és az egyéb létesítményekre akkori beruházási értéken mintegy 5 milliárd forintot költöttek.

Nyerges volt az, aki Simicska Lajos körön kívül kerülése után eladta a Közgépet Mészáros Lőrinc üzlettársának, nemrég pedig az derült ki, hogy Orbánék rokonával állt össze üzletelni. (via MTI)

Kapcsolódó cikkek