Magyar utónevek toplistája: Dominik, Noel, Benett, illetve Léna, Maja, Mira a legnépszerűbbek között

társadalom

Hiába figyelmeztette már négy éve a szülőket, hiába könyörgött nekik Tamás Bence Gáspár kolléga, hogy már így is épp elegen vannak - megint megtörtént.

Ez a grafikon még 2015-ben készült, és az látható rajta, hogy 2001 óta minden áldott évben a Bence a legnépszerűbb fiúnév Magyarországon.

Forrás: magyarnevek.hu

Pusztába kiáltott grafikon maradt ez is, hiszen azóta ugyancsak minden egyes évben a Bence lett a leggyakoribb név, a Belügyminisztérium frissen közzétett listája szerint tavaly is:

Fotó: Belügyminisztérium

A lányoknál a Hanna, a Zoé és az Anna egy ideje jól tartja magát. Fiúknál több újszerűnek ható név is beleerősített, a Dominik például már dobogós, de a Noel és a Benett is ott van a leggyakoribbak között. (Ha utóbbi kettő népszerűségét nem tudná hova tenni a kedves olvasó, akkor annyit segítek, hogy a tévés Sebestyén Balázs gyerekeit hívják így.) Nem jutott fel az élbolyba, de azért nem rossz eredmény, hogy 84 fiú kapta a 

Brájen 

nevet, illetve még 49-en indulnak neki az életnek úgy, hogy ez a második keresztnevük.

Ha nem a tavalyi adatokat nézzük, hanem az összesített eredményeket, akkor még mindig a klasszikus, több évtizeden át kedvelt utónevek dominálnak:

Fotó: Belügyminisztérium

Ahogy a vezetéknevek gyakoriságában sem várható gyors átrendeződés:

Fotó: Belügyminisztérium

A címlapi képen Balázs Imre, 2018 első vidéki újszülöttje a szombathelyi Markusovszky Kórház szülészetén, MTI