A kormány ad még pár száz milliót a TIBEK-nek

Terrorizmus

Egy friss kormányhatározat a központi költségvetés terhére 639 millió forintot, 2020-tól kezdve pedig évente 282,6 milliót ad a Terrorelhárítási Informá­ciós és Bűnügyi Elemző Központra.

A titkosszolgálatot, egyben az ország második terrorelhárítási központját 2016. június 7-én hozta létre a Parlament a terrorellenes törvénycsomag elfogadásával. A központ feladata a terrorizmussal és a szervezett bűnözéssel kapcsolatos információk összegzése és elemzése, de elrendelhet titkos információgyűjtést (lehallgatást) is.

A TEK munkatársa járőrözik a Parlament előtti Kossuth téren 2016. március 22-én, miután a reggeli brüsszeli robbantások nyomán Magyarországon ideiglenesen elrendelték a terrorkészültség kettes, magas fokozatát.
Fotó: Balogh Zoltán/MTI/MTVA

Elvileg idén készülnek el az építészeti munkálatai a XI. kerületi Fehérvári út 70. szám alatti ingatlannak, ahová az Alkotmányvédelmi Hivatal, a TIBEK és a Kormányzati Adatközpont költözik. A beruházásra tavaly 10,7 milliárd forintot, idén 5 milliárdot szántak.