Miután a Mátrai Erőművet megszerezte, és a lányát megtették a felügyelőbizottság elnökének, húsvétra és pünkösdre való tekintettel Mészáros Lőrinc egy-egy fél disznót ajándékozott a dolgozóknak. Előre szóltak, hogy „a félsertés súlya megközelítőleg 45-50 kg, félbe vágva (negyedelve), 2 db élelmiszeripari zsákba csomagolva”.
Az Index elment a cég disznóosztására és a nőnapi ünnepségére is. Voltak, akik azt mondták, nagyon örültek az ajándéknak, de a fegyveres biztonsági őrök hamar figyelmeztetni kezdték a távozó dolgozókat, hogy ne álljanak szóba a riporterrel.
A nőnapi ünnepség után egy úr pedig azt mondta: nem szándékozik átvenni a fél sertést, mert szerinte az ajándékozásnak nem az a módja, „hogy adunk egy fél sertést, ami a sertéspestis miatt esetleg a nyakamon marad, és nem tudom értékesíteni, kihasználva a cégcsoportnak a lehetőségeit, és például a Mátrai Erőmű majd megvásárolja a fél sertést és a dolgozónak odaadja, miután természetesen az állam felé is kifizette a szükséges adórészt”. (Index)
Ó, Mészáros Lőrinc, merre visz az utad?
Teher alatt nő a pálma: Mészáros Beatrix, az Opus Global Nyrt. igazgatóságának elnöke újabb feladatot kapott édesapjától.
A tavaszi ünnepekre való készülődés jegyében.