A meccsrejárás már-már elengedhetetlen kelléke manapság, hogy magunkra húzzuk a kedvenc csapatunk mezét, kifejezve, hogy velük vagyunk, nekik szurkolunk. Megpróbálunk ezzel is segíteni, hogy a 90 perc után győztesen hagyják el a pályát. Mi vagyunk a tizenkettedik játékos, az a plusz, ami remélhetőleg átsegíti őket a holtponton. Hogyha felnéznek a lelátóra, akkor a saját színeik köszönnek vissza sálak, zászlók, drapik és természetesen mezek formájában. Az évek során ez a történet még tovább fejlődött, és már egy kocsmai meccsnézésen is gyakori, hogy a csapatok szurkolói a kedvencek szerezésében figyelik az eseményeket.
Nekem egykor még vállfán lógtak a mezeim, de ma már hely hiányában összehajtogatva pihennek a szekrényben. Természetesen, amikor volt szerencsém kijutni a szigetországba, akkor „beöltözve” mentem meccset nézni, de itthon is előfordul, hogy felkapom a replikát, ha focizni, vagy meccset nézni megyek.
De mikor kezdődött ez az egész? Angliában lassan 45 éve annak, hogy a Wembleyben két newcastle-i srác azzal vonta magára a fotósok figyelmét, hogy replika mezben tombolták végig az FA-kupa döntőjét. 1974. május 4-én a Newcastle United a Liverpool ellen lépett pályára Londonban, és a Szarkák ugyan sima, 3-0-ás vereséget szenvedtek, de némi vigaszt jelenthet a Geordieknak, hogy ez az emlékezetes fénykép egy kis darabja lett a futballtörténelemnek.
A Sport in History nevű folyóiratban publikálták a sheffieldi egyetem kutatását, amiben azt vizsgálták, hogy a mezviselés divatja a felnőtt szurkolók körében – ami mára jelentős mind a látványosság, mind a gazdasági hatás szempontjából – már azelőtt kialakult, hogy a gyártók vagy a klubok marketingeseinek eszébe jutott volna az ebben rejlő óriási anyagi potenciál.
A szurkolókról készült fotók vizsgálata, a gyártók és a klubshopok statisztikai elemzése, valamint több mint 4000 szurkolóval készített felmérés alapján Dr. Chris Stride, az egyetem Munka Pszichológiai Intézetének statisztikusa megállapította, az első igazán nagy inger, ami a mezek viselésének elterjedését megelőzte, az tulajdonképpen a labdarúgás azon egyik újjászületéséhez köthető, amit az 1990-es olaszországi világbajnokság, és két évvel később a Premier League megalakulása hozott.
Habár az is igaz, hogy már az 1950-es évek vége óta állítottak elő szurkolói mezeket, de ezek leginkább a gyerekeknek készültek. Az 1970-es évek elején aztán a sportszergyártók szerződéseket kötöttek klubokkal, és szerzői joggal védett dizájnokat terveztek, lehetővé téve számukra, hogy „az exkluzív és autentikus” jelzőket használva tudják forgalmazni a csapatok mezeit. Ez volt az első lépés a iparág fellendüléséhez, igaz még mindig inkább a gyerekek körében.
Felnőtt méretben a gyártás továbbra sem volt számottevő, leginkább azért, mert a hétköznapi viseletben nem volt elterjedt, hogy az emberek focimezben járjanak, még szabadidős viselet formájában sem. Egy ilyen szerelésben megjelenni furcsa és gyerekes volt egy átlag angol felnőtt számára. A kicsik a meccsnapokon maximum egy klubszínekben pompázó karpántot viseltek, de még ők sem mezben mentek a stadionba. A kivétel a kupadöntő volt, ahol a mezviselés a nagy nap hagyományának részévé vált.
A tanulmány megállapította, hogy az 1980-as évek elején kezdte el néhány szurkoló rendszeresebben viselni a szurkolói mezeket. Többnyire olyan fiatal felnőttekről volt szó, akik gyerekként replikát viseltek és a kicsit kinőtt ifjúsági mezükben (Youth L méret) parádéztak.
A divat azonban egy kis szubkultúrát leszámítva ekkor még nem terjedt el igazán, aminek több oka is volt.
A felnőtt méretek nem gyártották nagy mennyiségben, és szinte egyáltalán nem reklámozták.
Értékesítési infrastruktúráról nem beszélhettünk abban az időben, ellenben a mezek viselésével jelentősen megnőtt a veszélye annak, hogy viselőiket az ellenfél szurkolói megtámadják.
A nyolcvanas évek végén a huliganizmus csökkenésével, a szurkolói kultúra fejlődésével és a rajongói aktivitás megnövekedésével a mezvásárlási és viselési szokások is pozitív irányba változtak. Ezt a folyamatot az 1990-es világbajnokság megerősítette, amelynek során több ezer replika-mezben pompázó szurkolót lehetett látni mind az utcákon, mind a vébé helyszínén. Az ilyen széleskörű elfogadás arra ösztönözte a klubokat, hogy jövedelmezőbb megállapodásokat kössenek a sportszergyártókkal, amelyek ezután sokkal nagyobb mennyiségben készítettek mezeket a felnőtt szurkolói rétegnek.
A kereskedelmi forgalom tökéletes elterjedése a Premier League 1992-es bevezetésével teljesedett ki. A fiatal felnőtt réteg után most már demográfiáira szempontokra összpontosítva készítettek mezeket az új, az idősebb, a középosztálybeli és a családos szurkolókra egyaránt fókuszálva. A folyamat egy második ugrást eredményezett a mez viselők számában.
Összességében tehát az, hogy Angliában a mezgyártásban áttértek a gyermek célközönségről a felnőttre, egyszerűen a foci evolúciójának kézzel fogható példája.
Ahogy csökkent a huliganizmus, és nőtt a szurkolói aktivitás, egyre szélesebb körben merték felvállalni a klub szimpátiájukat, ami nagy szerepet játszott a kis klubshopok áruházakká fejlődésében.
Ezen felül tudatosan beépítették a köztudatba, hogy egy replika mez a felnőttek és a gyerekek számára egyaránt elfogadható szabadidős viselet. Ezzel pedig létrejött egy olyan piac, amit a klubok és a gyártók mellett az frissen alakuló Premier League is tökéletesen kihasznált.
A leginkább tettenérhető változtatás a harmadik, sőt néha negyedik számú mez bevezetése, valamint a dizájn folyamatos frissítése. Korábban egy hazai és egy idegenbeli szerelés volt jellemző, és a hazai mintázaton általában 2-3 szezononként változtattak. Az elmúlt években már az sem rendkívüli, ha a szezon közben valamilyen apropóból piacra dobnak egy limitált kollekciót, amit persze emelt áron adnak el, pillanatok alatt.