Állítólag most már tényleg elengedik a Várgondnokság vezetőjének kezét, aki még a szokásosnál is átlátszóbb módon használta saját céljaira a közvagyont

POLITIKA

Korábban is voltak ilyen sajtóértesülések, de a 24 szerint végre kitelt a becsülete Gyutai Csabának, akiről még a Miniszterelnökség belső vizsgálata is azt állapította meg, hogy igazgatósága idején súlyos visszaélések, többek között törvénytelen közbeszerzések és uniós pénzlehívások jellemezték a Várgondnokság Közhasznú Nonprofit Kft. és a Budavári Ingatlanfejlesztő és Üzemeltető Nonprofit Kft.

Hiába tartották korábban az ő emberének, L. Simon László államtitkárként írásbeli figyelmeztetést adott a volt zalaegerszegi polgármesternek, elmondása szerint azért, mert egy korábbi belső vizsgálat is megállapította, hogy szabálytalan közbeszerzéseket is lebonyolított a Várkert Bazárban. 

Gyutai Csaba, a Vagyongondnokság Közhasznú Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója (b) és L. Simon László, a Miniszterelnökség parlamenti államtitkára a Várkert Bazárban 2015. május 5-én
Fotó: MTI/Marjai János

L. Simon azt is állítja, hogy ő nem tudott arról, amit az Index megírt, mármint hogy Gyutai akkor 

két és fél éve lakott teljesen ingyen az egyik önkormányzati cég Logodi utcai lakásában, de előtte azért 5 millióért kicsinosíttatta a kerülettel. 

Amúgy a lánya és barátja a Ráth György utcában bérelhetett lakást, olyan olcsón, hogy az a könyvvizsgáló szerint súlyosan károsította az önkormányzatot.

Az érintett cégek ügyeiben még a rendőrség is vizsgálódott, Gyutai azonban végig megőrizhette a pozícióit. A 24 szerint úgy került ki a képből, hogy az általa vezetett két cég, a összeolvadt tavaly decemberben a Várkapitányság Nonprofit Zrt-vé, amely Gulyás Gergely megbízásából másik káder, Fodor Gergely vezet.

Kapcsolódó cikkek