A betétesek pénzéből fedezte játékszenvedélyét, majd a hiány pótlására magánszemélyektől csalt ki pénzt egy takarékszövetkezeti vezető Békés megyében. A Békéscsabai Járási Ügyészség most különösen nagy értékre elkövetett sikkasztás és csalás miatt emelt vádat a kondorosi férfi ellen.
Az ügyészség közleménye szerint a férfi 1998 óta egy kondorosi takarékszövetkezet elnök-vezérigazgatója volt, 2017 végén, több Békés megyei takarékszövetkezet egyesülése után az új pénzintézet egyik ügyvezetőjévé választották. A férfi ekkor már súlyos szerencsejáték-függő volt, naponta akár több millió forint értékben kötött fogadásokat sporteseményekre.
Eleinte még nyert is, de 2017 elejére már súlyosan eladósodott. Ekkor döntött úgy, hogy a betétesek pénzéből próbálja egyenesbe hozni magát. Nem járt sikerrel, ezért 2017 májusában elhatározta, hogy magánszemélyektől pénzt csal ki, ebből fizeti vissza a takarékszövetkezeti pénztárból kivett pénzt, illetve nyereség reményében ezeknek az összegeknek egy részét is fogadásokra költi.
A vádlott 2017 januárja és 2018 májusa között több mint 106 millió forintot tulajdonított el jogtalanul a pénzintézettől, továbbá kölcsönkérés ürügyén 2017 májusa és 2018 áprilisa között több mint 330 millió forintot csalt ki magánszemélyektől.
A 45 éves férfi ellen a Békéscsabai Járási Ügyészség különösen nagy értékre, üzletszerűen elkövetett sikkasztás és 21 rendbeli, üzletszerűen elkövetett csalás bűntette, valamint 31 rendbeli hamis magánokirat felhasználásának vétsége miatt emelt vádat. (Via MTI)