Úgy tűnik, gyorsan kellett dolgozniuk a kormányzati grafikusoknak, amikor az Európai Néppárt nyomására lecserélt Soros-Juncker plakátokat váltó, Családvédelmi Akciótervet népszerűsítő óriásposztereket tervezték. A korábbi, pl. A magyar reformok működnek kampánytól eltérően most nem volt idő arra, hogy tisztességes, fiatal, magyar házasok álljanak modellt a babaváró támogatás vizuális kommunikációjához, ezért kénytelenek voltak a stockfotó oldalak végtelen galériáiban kutakodni. Talán soha nem tudjuk meg, hogy szándékosan, vagy teljesen véletlenül, de sikerült kiválasztani az utóbbi évek egyik legnépszerűbb mém-párját, a másik nőre néző férfit, illetve a joggal felháborodó barátnő párosát.
Óriási szerencsénkre a stockfotós és a modell páros kapcsolatát termékeny munka övezte, ennek gyümölcse pedig több száz, illusztrációként könnyedén használható képben materializálódott. Hogy ne csak ez az egy, gondtalanul ölelkező fotó mutassa felénk hamarosan minden második óriásplakáton a családalapítás örömeit, a kormányzati kommunikációt kiegészítve, de érdemeit semmiképpen nem gyengítve szeretnénk folytatni a szerelmesek történetét, a meglévő stockfotós életművet felhasználva. Mi várna rájuk Magyarországon, ha úgy döntenek, szerződést kötnek az állammal, és több gyereket vállalva igényebe veszik a családi otthonteremtési kedvezményeket?