Átalakított félautomata fegyvert használtak a mecsetek elleni véres támadáshoz a gyanúsítottak - közölte szombaton Jacinda Ardern új-zélandi miniszterelnök, aki azt is elmondta, hogy továbbra is 29 sebesültet ápolnak kórházban, tizenegyen közülük válságos állapotban vannak.
A két christchurchi mecset elleni pénteki támadás során 49 ember meghalt, 48 másik pedig megsebesült. A fő gyanúsított, a 28 éves ausztráliai Brenton Tarrant ellen tömeggyilkosság miatt vádat emeltek.
A kormányfő korábban bejelentette, hogy módosítani fogják a fegyvertartási törvényt, arra utalva, hogy az elkövetőnek volt fegyvertartási engedélye. Mike Bush rendőrfelügyelő egy másik sajtóértekezleten közölte, hogy elsődleges feladatának tekinti a közbiztonság szavatolását Új-Zéland-szerte, valamint az áldozatok és az érintett rendőrségi személyzet támogatását. „A hírszerzés hiányosságainak feltárása szintén elsődlegesen fontos” - tette hozzá Bush. A rendőrfelügyelő nagyra értékelte az emberek, a rendőrök és a mentők bátorságát. Hozzátette, hogy a gyanúsítottat az első telefonos riasztás után 36 perccel elfogták.
Lianne Dalziel, Christchurch polgármestere szombaton részvétét fejezte ki az áldozatok hozzátartozóinak és minden érintettnek:
„A muzulmán közösség elleni támadás ellenünk, Christchurch és Új-Zéland ellen irányuló támadás.”
A muszlim közösség a város közösségének része, mondta. „Olyan emberekről beszélünk, akik hosszú évek óta élnek itt. A barátaink, a szomszédaink. Most átöleljük őket. És tudom, hogy Christchurch minden lakója nevében beszélek, amikor azt mondom, hogy szeretnénk közösen támogatni őket.” (newsroom.nz, MTI)