A Népszava közölt interjút az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) választási részlegének vezetőjével, Alexander Shlykkel. A választásokat monitorozó szervezet tavaly megfigyelte a magyar választásokat, a jelentésük elkészítése után pedig a soron következő lépés az abban foglaltak megvitatása.
Shlyk elmondta, hogy most a magyar kormány meghívására vannak itt, amit jó első lépésnek értékelnek, a tavalyi választásokról készült jelentésükben ugyanis akadtak kifogásolt elemek. Ilyen például, hogy a tavalyi választásról készült jelentés egyik általános következtetése, hogy
a választásokat az állam és a kormánypárt véleményének jelentős átfedése jellemezte, amely aláásta, hogy a többi párt egyenlően mérettesse meg magát.
Ezen kívül arra jutottak, hogy a választás retorikája olykor megfélemlítő és idegenellenes volt, valamint hogy gyakran a média is elfogult volt, és a kampányfinanszírozás is homályos. Ezek pedig nem kedveztek a politikai vitának. Ugyanakkor az EBESZ Demokratikus Intézmények és Emberi Jogok Hivatalának választási részlegének vezetője úgy látja, hogy az embereknek voltak választási lehetőségei és volt igazi verseny is a pártok között, és profin zajlott a szavazás technológiai lebonyolítása is.
Az EBESZ delegációja több minisztériumban, a választási bizottságban és civil szervezeteknél is járt most, és úgy találták, hogy komolyan veszik a jelentésüket, érdemi párbeszéd zajlott Shlyk elmondása szerint.