Amikor tavaly az Echo TV elnyerte az Érték és Minőség Nagydíj Pályázat Kommunikációért Nívódíjat, még senki nem sejtette, hogy fél évvel később véget ér ez a sikertörténet. A tévé mai állománygyűlésén ugyanis bejelentették, hogy a csatorna beolvad a Hír TV-be.
Lehetett erre számítani. Mi már tavaly, a nagy fideszes médiaholding létrehozása előtt figyelmeztettünk a veszélyre.
Hiába.
Vitathatatlan, hogy a Hír TV maga is gazdag hagyományokkal büszkélkedhet, és az átvett műsorok és munkatársak megfelelő helyre kerülnek. Mégis ki kell mondani: az Echo TV olyan színfoltja volt a fideszes médiavilágnak, amelyet nem pótolhat semmi. Történetét és szerepét röviden összefoglaltuk már, ezúttal pedig az elmúlt 14 év legemlékezetesebb szereplőit és pillanatait idézzük fel.
2018 szeptemberében, az Érték és Minőség Nagydíj Pályázat Kommunikációért Nívódíj ünnepélyes átadásán Farkas Boglárka vezérigazgató arról beszélt, hogy
„egy videószakkörből egy világszínvonalú televíziót sikerült létrehozni”.
E szavak nem méltók a régi Echo TV-hez. A gyász óráiban tegyük félre az ellentéteket, ne állítsuk egymással szembe a Széles Gábor-korszakot és a Mészáros Lőrinc-korszakot. Inkább idézzük fel néhány meghatározó műsorvezető alakját, illetve tíz jellemző vagy pont hogy különleges jelenetet a tévé életéből.
Lehetetlen egyetlen pillanatot kiragadni az életművéből. A lenti videóban azt a világrekord-kísérletet láthatjuk, hogy az Echo TV kezdeti időszakának legeredetibb gondolkodója, a Világ-Panoráma műsorvezetője az emberiség kultúrtörténetének valamennyi nagy összeesküvéselméletét igyekszik belezsúfolni egyetlen felkonfba. Talán akkor kezdtek elromlani a dolgok, amikor őt kigolyózták.
„A magyarsággal semmilyen kapcsolatban nem lévő, nemzetünk iránt nem elfogult bolgár látnokasszony egyik előrejelzése szerint 2115-ben a világűrből jövő lények velünk, magyarokkal lépnek kapcsolatba”
- mutatott rá Szaniszló Ferenc.
Az ArcKép című kulturális-beszélgetős műsorban mindenki megnyílt, Ákos is itt beszélt például a női princípiumról.
Ebben a tévében eredményesen idézték fel a kocsmák őszinte párbeszédeit. Például akkor, amikor Bayer Zsolt patkányoknak nevezte azokat, akik megijedtek a választások utáni „elégtétellel” fenyegetező miniszterelnöktől.
„Ezek a rohadékok, akik most ajvékolnak, hogy ők meg lettek fenyegetve. Pedig mindössze arról van szó, hogy egyszer tényleg vége lesz, és az összes szemét, rágalmazó tetű be lesz perelve.”
Egyébként ez visszatérő szólás-mondás volt az Echóban, Göncz Árpádot is lepatkányozták például.
A műsorvezető nagyot ment a diáktüntetővel szemben is, de inkább azt az elszólását emeljük itt ki, amely példás őszinteséggel villantotta fel a Fidesz kommunikációs igazgatója és az Echo TV műsorvezetője között fennálló viszonyt.
Az Echo Tv-t sokan vádolták elfogultsággal, pedig ők az ellenzékkel is szóba is álltak. Ez történt például a Sargentini-jelentés elfogadása után is, amikor a fiatal echós riportergeneráció neves képviselője tett fel tárgyilagos kérdést Szanyi Tibornak.
Az Echo régi nagy egyénisége az O1G problémára ezt a választ adta: „mondjuk ki hangosan, a fekete mágiát változtassuk fehérré, hogy Orbán Viktor egy géniusz, az O1G ezt is jelenti, és én azt javaslom, hogy ezzel zárjuk”.
És a tíz nagy pillanat:
Pörzse Sándor, mielőtt jobbikos politikus lett, Pörzsölő címmel vezetett műsort az Echón, ezzel az utánozhatatlan életképpel is ő ajándékozta meg a magyar médiatörténetet.
Mármint pénzt a pénztárcájába, csuhajja.
Lebuktak, hogy nincs ilyen.
Több sport, több kultúra - adta ki a jelszót Mészáros Lőrinc.
„Az igazgatótanácsunk elnöke, Mészárosné Kelemen Beatrix Csilla felügyelete alatt egy olyan, a szakma csúcsán lévő alkotói közösséget sikerült létrehozni, amellyel egy élvezhető, szerethető és szakmailag is minden tekintetben mércének számító csatorna jött létre” - szögezte le a megújulás után Farkas Boglárka vezérigazgató.
Mészárosné az első adásnapon beszédet is mondott a tévében.
Egy szebb világban tényleg így hívnák.
Egy elemző elmondta, hogy ő próbálta figyelmeztetni Amerikát a szeptember 11-ei terrortámadásra, de egy CEU-s professzor megakadályozta ebben. A szakértő szerint ezért az egyetemnek bocsánatot kellene kérnie az amerikai néptől.
A hódmezővásárhelyi vereség után állt be egy kis zavar, de aztán visszatértek a helyes útra.
Szomorú pillanat volt a korábbi fideszes médiatulajdonos és a fideszes média találkozása. Reméljük, többet ilyen nem fordul elő!
UPDATE 20:43
Ebben a cikkben korábban tévesen az szerepelt, hogy Kadarkai Endrét Széles Gábor szerint a Fidesztől való eltávolodása miatt kellett kirúgni a tévétől. Ezt Széles Gábor nem róla, hanem Szaniszló Ferencről állította, a hibáért olvasóink és az érintettek elnézését kérjük.
Csak nagy hozzáadott értékű, szellemi újdonságot tartalmazó termékeket díjaztak.
Beolvadnak a Hír TV-be.
A miniszterelnök megunta, hogy már a háta mögött is lopnak a fideszes médiában, úgyhogy minden megy Mészáros Lőrinc és Liszkay Gábor ernyője alá.
„Visszatérünk a régi értékekhez, ott folytatjuk, ahol 2015-ben abbahagytuk” - közölték szerdán a csatorna új urai. Ezek voltak azok a régi értékek, a hazudozástól a sztálinista lejáratókampányokig.
14 éven keresztül jó szolgálatot tett a jobboldalnak, de nemzetstratégiai érdekből most bezárják a csatornát, a stúdiójukat viszont megkapja a Hír TV. RIP Echo.
NEMZETI GYÁSZ.
Az énekes szerint egy nő dolga nem az, hogy sokat keressen.
Pedig nincs mitől félni, a nemzet trollkommentelője megnyugtatott mindenkit, hogy „az összes szemét, rágalmazó tetű be lesz perelve”.
A legendás Velkovics-interjú emlékét is próbálják eltörölni. Már nemcsak saját anyagukat törlik le, de azokat is, amikben részletek szerepelnek belőle.
A fideszes vendégét felkonferáló Velkovics Vilmos nyelvbotlása még igazabbá tette a mondatot.
Ez egy újságírói kérdés az Echo TV-ben.
Minden rosszban van valami jó, a fekete mágiából is lehet fehér, csak higgyünk a szeretet és az összefogás erejében.
Nincsen nagy baj, ne is féljen senki / A Fidesz-kormány mindent megold. Ezúttal Zalatnay Saroltát erőszakolta meg a fanatikus orbánista asszony.
Magyarország 2017.
Farkas Boglárka teljesítette Mészáros Lőrinc azon vágyát, hogy milyen tévét szeretne.
A Pesti Srácok újságírói ünnepélyesen verik majd le Gyárfás egykori logóját az egyik épület homlokzatáról.
Ennek legalább van értelme - gondolta a bemondó és bemondta.
Új kihívója akadt Nógrádi Györgynek és Georg Spöttlének: itt van Pintér István, aki szerint van alapja a World Trade Center felrobbantása kapcsán született összeesküvés-elméleteknek.
A Közgép urával az Apeh-elnöksége óta nem készült tévéinterjú, most egy kosarat lóbálva beszélgetett a minyonokról.