Vida József, a Takarékbank Zrt. elnök-vezérigazgatója lehetségesnek tartja, hogy a Takarékbank kérőként megméreti magát a Budapest Bank (BB) privatizációjakor, ha erre lehetőség lesz, álláspontja szerint minden lehetőséget meg kell vizsgálni.
A bankvezér erről kedden, az Inforádió Aréna című műsorában beszélt.
Vida József emlékeztetett: 2018-ban döntés született arról, hogy 2019 végére a takarékok fúziójával egy megújult, univerzális nagybank jön létre, amelynek mintegy 750 bankfiókból álló hálózata a legnagyobb lesz az országban, másfélszerese a sorban utána következő kereskedelmi bankénak.
Céljuk, hogy 15 kilométeres körzetben mindenki elérje fiókjaikat - számolt be az MTI.
A Budapest Bankot 2015-ben vette meg a magyar kormány 700 millió dollárért, januárban, mikor döntöttek a bank privatizációjáról, azt mondták, ezt a pénzt szeretnék visszakapni a pénzintézetért. A vevő minden bizonnyal valamilyen magyar szereplő lesz, Orbán Viktor ugyanis sokszor kijelentette már, hogy szerinte magyar kézben kell tartani a hazai bankrendszer nagyobb részét.
Vida József egyébként Mészáros Lőrinchez is közel áll, helye van Mészáros tőzsdei cégének igazgatóságában is.