„Börtöncellájából az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetbe (IMEI) szállították a Teréz körúti robbantót, miután idegösszeomlást kapott” - írja a Bors.
A lap úgy tudja, P. László, akit március 12-én ítéltek jogerősen életfogytiglani fegyházbüntetésre, idegösszeomlást kapott.
Az elítélt lapnak nyilatkozó édesanyja azt mondta, nem érti, miért vitték a fiát az IMEI-be, hiszen evett és öngyilkossági gondolatai sem voltak. Az asszony attól fél, fiát leszedálják az intézetben, mint mondta, fia arról számolt be neki, injekciókat kap.
Az ítélet szerint huszonéves férfi 2016. szeptember 24-én késő este Budapesten, a Teréz körúton egy általa készített és működésbe hozott pokolgéppel életveszélyesen megsebesített két rendőrt azért, hogy megszerezze fegyvereiket. (Bors)