Csaknem belehalt egy kínai nő abba, hogy gyümölcslevekkel lőtte magát. A BBC beszámolójában meg nem nevezett, 51 éves nő több mint húszféle gyümölcsből álló koktélt adott be magának intravénásan, ettől azt remélte, hogy egészségesebb lesz.
Nem lett az. Miután beadta magának a gyümölcskoktélt, a bőre viszketni kezdett, és rohamosan emelkedett a láza. Kórházba került, ahol intenzív ápolásra is szorult, végül öt nap után engedték haza.
A kínai közösségi médiában felkapott lett a téma, több mint 11 ezren használták a "IdősNőDzsúztLőttAVénájába hashtaget. A többség véleménye szerint az eset rávilágított, hogy szükség lenne legalább alapszintű egészségügyi felvilágosításra. (Via BBC)