Az új kazah elnök első dolga volt, hogy Nazarbajevről nevezze el a fővárost

külföld

Szerdán beiktatták hivatalába Kazahsztán új elnökét, Kaszim-Zsomart Tokajevet azután, hogy kedden váratlanul lemondott hivataláról az országot harminc éven át irányító Nurszultan Nazarbajev.

Az új államfő az eskütételkor mondott beszédében azt hangoztatta, hogy folytatja elődje politikáját. Hozzátette, hogy Nazarbajev véleménye kulcsfontosságú lesz a döntések meghozatalában, és javasolta azt is, hogy kapja meg a tiszteletbeli szenátor címet. Hozzátette:

Nazarbajev örökké a nép atyja marad.

Nazarbajev és Tokajev
Fotó: Sputnik

Kaszim-Zsomart kezdeményezte egyből, hogy a fővárost, Asztanát a lemondott elnökről nevezzék el Nurszultannak, és minden megyei város központi utcája ugyancsak a nevét viselje. Azt is felvetette, hogy a közintézményekben kötelező kellékként maradjon meg Nazarbajev fényképe.

A BBC orosz kiadásának nyilatkozó orosz szakértő, Arkagyij Dubnov kedden a lemondás után úgy látta: „Nazarbajev a biztonsági tanács elnökének ezért létrehozott pozíciójába távozik. Nagyobb hatalma lesz, mint az elnöknek. Olyan lesz, mint a kínai Hszi Csin-ping, a legfelsőbb bíró.” (via MTI)