Tíz nap sztrájk után megegyezett a béremelésről a szakszervezet a Hankookkal

gazdaság

A dolgozók 70 százaléka vett részt abban a határozatlan idejű sztrájkban, ami március 12-én indult a Hankook Tire Magyarország Kft. rácalmási gyárában, miután a cég teljesen elutasította a szakszervezet követelését. A cég sokáig még ezután sem akart tárgyalni a szakszervezettel, de csütörtök este a VDSZ Szakszervezet közölte, hogy 

megszületett a megállapodás, 19:45-kor vége a sztrájknak.

A Hankook sztrájkoló dolgozói
Fotó: VDSZ - Dunaújvárosi Gumigyártók Szakszervezete/Facebook

Székely Tamás, a VDSZ elnöke a Mércének azt mondta, szerda este ültek le tárgyalni a Hankook képviselőivel, és csütörtökön, 19 óra 45 perckor meg is állapodtak. Hozzátette, hogy nehéz volt a helyzet, mert 

meg kellett kerülni a magyar tárgyalófelet, egyáltalán a tárgyalások elkezdéséhez.Bár a megállapodás részleteit csak pénteken ismertetik, de annyit elmondott, hogy a Hankook által március elején egyoldalúan kihirdetett béremeléshez is jön még egy 8,5 százalékos emelés év végére, vagyis aki a legrosszabbul kapott a Hankook egyoldalú emelésével az is 18,5 százalékos béremelést kap év végére az előző év végéhez képest. 

Kapcsolódó cikkek