Vasárnap dönt a bíróság a terrorizmussal vádolt szír férfi letartóztatásáról, tudta meg a Népszava a gyanúsított ügyvédjétől. A 27 éves kitoloncolására váró F. Hasszánt pénteken állították elő a nyírbátori őrzött befogadó központból, a gyanú szerint azért, mert korábban az Iszlám Állam terrorszervezetben harcolt. A Népszava úgy tudja, hogy az antwerpeni hatóságtól kaptak jelzést a magyarok, Kelen László ügyvéd szerint ezután maga Polt Péter legfőbb ügyész rendelte el a nyomozást ellene. Miután az állig felfegyverkezett TEK-kommandósok páncélautóval Budapestre szállították, a nyomozók három ügyben hallgatták ki.
Kelen beszámolója szerint a nyomozók
F. Hasszán mindvégig tagadott, az ügyvéd szerint vannak jelek, amik az ártatlanságára utalnak. Kelen ilyennek nevezte azt, hogy sosem bizonytalanodott el, még akkor sem, mikor közölték vele, hogy beismerés esetén enyhébb büntetésre számíthat, illetve akkor sem, mikor szóba került az, hogy a titkosszolgálatoknak sokat érhetnek kapcsolatai.
Pénteken állították elő és hallgatták ki a kitoloncolásra váró szír férfit, akit legalább húsz ember meggyilkolásával gyanúsítanak.
A szír férfi lefejezésekben vett részt, 20 embert is kivégezhetett.