Június végéig tarthatják bent azt a 27 éves szír férfit, aki a gyanú szerint az Iszlám Állam tagjaként öngyilkos merényleteket szervezett, és részt vett kivégzésben, mondta a Népszavának ügyvédje. Kelen László hozzátette: a gyanúsítás egyelőre meglehetősen ingatag lábakon áll. Elmondása szerint a fényképek, amiken a férfi látható, elmosódottak, azon az arc felismerhetetlen. Ártatlanságára utal a védő szerint az, hogy
"F. Hasszán analfabéta, iskolázatlan ember, márpedig írástudatlanként nehezen vezethette az Iszlám Állam egységeit, koordinálhatott volna merényleteket."
Hozzátette: a homszi kivégzésben való részvétel ügyében egy belga védett tanú tett rá terhelő vallomást.
A 27 éves kitoloncolására váró F. Hasszánt pénteken állították elő a nyírbátori őrzött befogadó központból, a gyanú szerint azért, mert korábban az Iszlám Állam terrorszervezetben harcolt.