Patai Mihály az MNB-alelnökjelölti meghallgatásán a parlament gazdasági bizottsága előtt kérdésre válaszolva azt mondta, a devizahitelesek ügyét lezártnak tekinti, a Parlament döntött, a bankszektor pedig 1000 milliárdos veszteséget szenvedett el.
De mondott mást is. Székely Sándor független parlamenti képviselő kérdésére a magyar euróbevezetésről azt mondta, szerinte nyitott kérdés: Magyarország és Csehország akár most is, pár hónapon belül be tudna lépni az eurózónába, a magyar mutatók körül csak az államadósság mértéke kérdés, de hozzátette: ő csak a pénzügyi szempontokat látja, „az euró bevezetése viszont nemzeti stratégiai kérdés”.
A 65 éves közgazdász 2006 óta az UniCredit Bank Hungary Zrt. elnök-vezérigazgatója. 2008 és 2011 között a Budapesti Értéktőzsde Zrt. elnöke, 2011-2012-ben, majd lemondása után 2013-tól újra a Magyar Bankszövetség elnöke. Az MNB-nek nemcsak az alelnöke, de a monetáris tanácsának is a tagja lesz.
2016-ban a bezáratott Népszabadság egyik utolsó lapszáma írta meg, hogy Matolcsy György jegybankelnök Patai Mihály Unicredit-vezér egyik luxuslakását használja a Budai Vár oldalában, és ez súlyos összeférhetetlenségi kérdéseket vet fel, hiszen az MNB felelős az összes pénzintézet piaci felügyeletéért.
Patai más ingatlanügyben pedig az MNB alapítványaihoz volt köze. (Napi)