80 millió dollárt kell fizetnie a Monsantónak, mert gyomirtója hozzájárult egy férfi rákjához

külföld
Edwin Hardeman az ítélet után
Fotó: JOSH EDELSON/AFP

Egy San Francisco-i bíróság arra ítélte arra ítélte a Monsanto vegyipari óriáscéget, hogy 80 millió dollárt fizessenek egy kaliforniai férfinak, akinek rákbetegségét részben a cég Roundup nevű gyomirtója okozta.

Az ítélet szerint a Monsanto felelős a betegségért, és rá kellett volna írni a termékre, hogy rákkeltő hatású lehet. 

Az ítélet mérföldkő lehet abban a vitában, ami a széles körben használt gyomirtó, és annak összetevője, a glifozát körül zajlik. A Monsanto ugyanis több ezer ügyben védekezik hasonló vádak ellen. 

Ennek az ügynek a főszereplője, a 70 éves Edwin Hardeman 26 éven át használta a szert a birtokán, és 2015-ben Non-Hodgkin limfómát diagnosztizáltak nála, ami a nyirokrendszer sejtjeinek kóros elszaporodását jelenti. Egy évvel később a WHO potenciálisan rákkeltőnek nevezte a glifozátot, ő pedig pert indított a Monsanto ellen.

Hardeman ügyvédei szerint a Monsanto éveken át befolyásolta a közvéleményt annak érdekében, hogy ne derüljön fény a szerek káros hatásaira. Tavaly egy másik ügyben közel  300 millió dolláros kártérítés megfizetésére kötelezte a bíróság a Monsantót. (New York Times)