Néhány napja írtunk róla, hogy a Fidesz újra gazdasági újságot szeretne csinálni a Figyelőből, de ez az igyekezet a most csütörtökön megjelent számban még nem ért be teljesen. A hetilap címlapsztorijában Bagi Iván humorista beszél költészetéről, az ellenzékről, a migrációról, és saját humorfelfogásáról Kunfalvi Nóra vele készített interjújában.
A kritikával nincs semmi gondom. Hiszen ez a humor műfajának az alapja.
- beszél komolyan Bagi Iván, aki így folytatja:
„Amikor nem szeretettel nyúlunk egy témához, jelenséghez, közszeplőhöz, akkor ott a humor rögtön gúnnyá válik, gyilkos cinizmusba, megvető gőgbe csap át, amely a műfaj értelmét öli meg. Éppen ezért a szelíd irónia sokkal közelebb áll hozzám.”
Hogy mennyire szelíd Bagi iróniája, és milyen szeretettel tud humoristaként a közszereplőkhöz nyúlni , az kiderül például a köztévén leadott 2018-as szilveszteri kabaréból.
„2019-ben is meg kell védenünk határainkat, sőt meg kell nyernünk az európai parlamenti választásokat is ahhoz, hogy megerősítsük pozíciónkat az öreg kontinensen. 2019-ben is hajrá Magyarország, hajrá magyarok!”
Mondja például Orbán Viktor hangján ebben a _"_"paródiában"_"_ a rezsim vicces embere.
Ezen kívül az interjúból kiderül, hogy Bagi versírással is foglalkozik, csak sajnos a „kiválasztott kultúrsznobok" miatt az ő költészetének nehéz érvényesülnie. De szerencsére Orbán János Dénes és az állami pénzből működő Előretolt Helyőrség Íróakadémia a hóna alá nyúlt, és kiadja a kötetét.
Ezen kívül a beszélgetésben spontán végigveszik az elmúlt évek kormányzati propagandakampányainak üzenteit, így kiderül például, hogy Bagi személyes meggyőződése szerint:
Pukli István és Juhász Péter után a frissen ellenséggé vált milliárdosra is őt küldte a TV2. Ezt viszont már nem vállalta arccal és névvel.
Zajlik az élet a fideszes médiavilágban.
Csoda: ilyen, kormánypárti szavazatszerzésre optimalizált politikai paródiát, mint amilyet most a Duna Tv leadott, még a szocializmusban sem lehetett látni.