Szeptember első két hetében leállnak a térítésmentes ellátást nyújtó fogászati rendelők, és csak az ügyeleti és sürgősségi ellátást biztosítják, írja a Népszava. A lap szerint a fogorvosoknak elegük lett abból, hogy a korábbi ígéretei ellenére a kormány továbbra sem hajlandó felszámolni az alapellátó fogászatok és a háziorvosi praxisok közötti finanszírozási különbségeket. Egy háziorvosi körzet működtetésére havonta átlagosan 1,7 millió forint jut, addig ugyanazért 900 ezer forintot kapnak a fogorvosi praxisok, pedig az eszköz- és anyagköltségük nagyobb.
Nagy Ákos keszthelyi fogorvos, a sztrájk szervezője a lapnak azt mondta, hogy a kormánynak legalább 30 milliárd forinttal kellene megemelnie a fogorvosi ellátásra szánt keretet. A szeptemberre tervezett demonstrációt támogató aláírásokat jó ideje gyűjtik, és miután kiderült, hogy Kásler Miklós a Magyar Falu Programmal nagy összegeket ígért az üres orvosi rendelők felújítására, illetve újak kialakítására, rekordot döntött a csatlakozók száma. Vagyis ha most valaki új belépőként fogorvosi körzetet vállal, nettó 12-20 milliós támogatással vághat neki, miközben a területen dolgozók nem kapnak segítséget gépparkjuk megújításához sem.