Elnöki rendszert vezetnek be Szenegálban

külföld

A miniszterelnöki poszt megszüntetésével Szenegál elnöki rendszerre áll át, amelyben az államfő közvetlenül irányítja a végrehajtó hatalmi ágat - döntött szombaton, második mandátumának megkezdése után négy nappal Macky Sall szenegáli elnök.

Sallt február 24-én választották meg újabb öt évre. A magát szociálliberálisnak valló politikus azzal bízta meg Mahammed Boun Abdallah Dionne miniszterelnököt, hogy szikár, az állam alapvető feladataira összpontosító kormányt állítson fel. Emellett arra is felkérte a miniszterelnököt, hogy dolgozza ki a kormányzati reformot, melyről majd a parlamentnek kell szavaznia.

A szenegáli elnök
Fotó: SEYLLOU/AFP

Az 57 éves Sall újraválasztását az általa meghirdetett Felemelkedő Szenegál terv igazolásaként értékeli. A projekt keretében nagy infrastrukturális beruházások valósultak meg; Dakar mellett új nemzetközi repülőtér épült, és egy új várost is felhúztak a főváros tőszomszédságában, és regionális vasúti hálózat épült, melyen expresszvonatok közlekednek.

Második mandátumára „még többet és jobbat” ígért, s kiemelte, hogy politikájának központjában a fiatalok és a nők fognak állni, valamint megóvja a természetes környezetet és modernizálja a közigazgatást. (MTI)