Bocsánatot kért a Momentum korábbi alelnöke, amiért nem léptek vissza kellő helyen tavasszal és nem akadályozták meg a Fidesz kétharmadát

POLITIKA

"2018-ban megváltozott a szövetségi politikánk, mert követtünk el hibákat," mondta a Momentum Mozgalom korábbi alelnöke, jelenleg a VI. kerület ellenzéki polgármester-jelöltje, Soproni Tamás az ATV Egyenes beszéd című műsorában. Rónai Egon kérdésére, hogy sokakat meglepett, hogy a párt megjelent az ellenzéki félösszefogásban Budapesten, Soproni azt felelte, hogy belátták: a tavaszi országgyűlési választások során

"a Momentum is sokszor arrogáns volt. És megmondom őszintén, nem léptünk vissza kellő helyen, hogy megakadályozzuk a Fidesz kétharmadát. Itt is szeretnék bocsánatot kérni minden választópolgártól, akinek így csalódást okoztunk."

Forrás

Szerinte ezt látták be a Momentumban, és ezért döntöttek úgy, hogy együtt fognak működni más pártokkal. 

"Mi a legszélesebb körű együttműködést szeretnénk elérni Budapesten is,"

tette hozzá. Kijelentette: az LMP-re és a Jobbikra is szükség van.