Hiánypótló: külgazdasági és konzuli képviselet nyit a kormány Panamában

POLITIKA

Magyar külgazdasági és konzuli képviselet nyílik a pénzügyi szektoráról híres Panamában, jelentette be a magyar külügyminiszter panamavárosi tárgyalásai előtt, szerdán.

Szijjártó Péter fő tárgyaló partnere Nestor Gonzales kereskedelmi és ipari miniszter, Isabel de Saint de Alvarado alelnök és külügyminiszter, továbbá José Domingo Ulloa Mendieta érsek lesz, de fogadja őt Juan Carlos Valera államfő is. 

A felek aláírnak egy nagyvonalú, felsőoktatási megállapodást is, amelynek révén évente öt panamai diák tanulhat ösztöndíjjal magyar egyetemeken. 

A magyar kormány létrehozott egy 160 millió dolláros (45 milliárd forintos) hitelkeretet a gazdasági együttműködés ösztönzése, a magyar cégek panamai térnyerésének könnyítése érdekében az Eximbanknál. Elsősorban a vízgazdálkodással foglalkozó cégek számára nyílhatnak lehetőségek Panamában, részben az ország nyugati felének gyakran aszályos időjárása, részben az ivóvízhiány miatt.

A külügyminiszter szerint az ország a Panama-csatorna révén közlekedési, kereskedelmi, biztonsági és stratégiai szempontból egyaránt megkerülhetetlen. Éppen ezért fontos, hogy Magyarország, a déli nyitás stratégiája keretében, kiépítse megfelelő pozícióit.

Szijjártó Péter fontosnak tartotta megjegyezni azt is, hogy  a magyar-panamai diplomáciai együttműködés a nemzetközi szervezetekben példaértékű, az ENSZ-ben folyamatosan támogatjuk egymás érvelését. (MTI)