Kirúgta a tanácsadóját a brit kormány, miután Soros György magyarországi birodalmáról magyarázott

képzavar

A brit kormány kirúgta Roger Scrutont, miután az építési ügyekben tanácsot adó filozófus egy interjúban arról beszélt, hogy Soros Györgynek egy saját birodalma van Magyarországon, és aki ezt nem így látja, figyelmen kívül hagyja a tényeket.

Roger Scruton
Fotó: Guillem Lopez/NurPhoto

A munkáspárti ellenzék már tavaly is Scruton lemondását követelte, miután a tanácsadó azt fejtegette, hogy szerinte a magyar zsidók is részei Soros birodalmának. Most arról is beszélt, hogy Orbán Viktor, akit 30 éve a barátjának tart, nem antiszemita vagy iszlamofób. Szerinte az iszlamofóbiát egyébként is csak a Muszlim Testvériség találta ki, hogy nem lehessen beszélni a kérdésről. Magyarországra visszatérve pedig megjegyezte, hogy a magyarok nagyon megrémültek a muszlimok váratlan inváziója miatt. Majd amikor Kína felemelkedése is szóba jött, a kínai munkásokat robotoknak nevezte.

Theresa May szóvivője szerdán közölte, hogy az építésügyi miniszter telefonon közölte Scrutonnal, hogy ki van rúgva, mivel a megjegyzései nagyon sértők és teljesen elfogadhatatlanok voltak. Ugyanakkor tisztázták, hogy az interjúban nem a kormány álláspontját képviselte. (Guardian)