Kiszivárgott hangfelvételre hivatkozva számolt be csütörtöki számában a Magyar Nemzet arról, amit az MSZP és a Jobbik háttéralkujának neveztek. "Ujhelyi István nyíltan beszélt a két párt összefogásáról" - írja alcímében a lap.
Persze miért ne beszélne nyíltan. Mint azt a másik érintett párt, a Jobbik szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleményében írja, a megállapodást egy hete jelentették be közös sajtótájékoztatójukon az ellenzéki pártok. Mint írták, ezen a sajtótájékoztatón a kormánymédia is jelen volt.
Tehát nincs szó háttéralkuról, a két párt teljesen nyíltan állapodott meg abban, hogy az EP-választásokon közösen fogják koordinálni szavazatszámlálóikat, hogy a tavaly április parlamenti választással szemben most ne fordulhasson elő, hogy valamelyik szavazókörbe nem jut ellenzéki szavazatszámláló.
A Nemzet most egy a szocialisták március 29-i kampányeligazításán készült hangfelvétel alapján számolt be a múlt héten már nyilvánosságra hozott megállapodásról, háttéralkunak minősítve azt. A tanácskozásról egy csaknem négyórás hangfelvétel jutott a birtokukba, amiből már szerdán is közöltek részleteket. Most a már egy hete nyilvános "háttéralku" leleplezésén túl annyira futotta, hogy leleplezzék: a szocialisták növelni akarják szavazatszámukat az előző EP-választáshoz képest, és hogy ezt már csak azért is fontosnak tartják, mert az EP-választásokon kialakuló erőviszonyok befolyásolhatják az alkupozíciójukat önkormányzati választások előtt a többi ellenzéki párttal szemben.