Brit komikusok sora búcsúzott pénteken üzenetekben egykori kollégájuktól, Ian Cognitótól, aki csütörtök este egy előadása közben halt meg Bicester városában. A beszámolók szerint Cognito hirtelen rosszul lett, és a nézőtéren akadtak olyanok is, akik azt hitték, hogy ez még a műsor része. Mások ugyan mentőt hívtak hozzá, de a férfi életét már nem sikerült megmenteni.
A többek között a Time Out versenyét is megnyerő Cognito a társai visszaemlékezése szerint egyszerre volt lázadó és zseniális. A Paul Barbieri néven 1958-ban született Cognito azt állította magáról, hogy több klubból tiltották ki az országban, mint bármely más komikust. A Guardian cikke szerint visszatérő belépő húzása volt, hogy a klub vagy pub színpadára lépve bevert a falba egy szöget egy kalapáccsal, felakasztotta kalapját, majd kiabálva közölte, hogy két dolgot máris tudhatnak róla: egyrészt, hogy ő tényleg szarik bele. Másrészt, hogy van egy kalapácsa.
Ugyan a standupos világban ismert szereplő volt, de komolyabb mainstream sikereket nem tudott elérni, ami összefügghetett sokszor meglehetősen heves színpadi stílusával is.