Brunei szerint a megelőzést és a nevelést szolgálja, hogy ezentúl halálra kövezés járhat a homoszexuális szexért

külföld

Brunei külügyminisztériuma közleményt adott ki, miután az ENSZ külügyi megbízottja, Erywan Yusof kritizálta a dél-kelet-ázsiai királyság döntését, hogy a jövőben halálra kövezés jár a házasságtörésért és a homoszexuális szexért. 

A közlemény szerint a bevezetett saría törvények eleve a megelőzést, nem pedig a büntetést szolgálják, és kitértek arra is, hogy nagyon meggyőző bizonyítékok kellenek majd a halálra kövezés elrendeléséhez, ezért szerintük ritkák lesznek a hasonló büntetések. 

A brunei szultán, Hassanal Bolkiah
Fotó: -/AFP

A brunei álláspont szerint a törvények célja, hogy oktassa, elriassza, rehabilitálja és nevelje az embereket, nem pedig, hogy büntesse őket. A közlemény szerint a törvénykezés nem kriminalizál senkit a hite vagy a szexuális irányultsága alapján, és a házasságtörés és a szodómia büntethetősége csak egy biztosíték a családok szentségének, valamint az egyes muszlimok, főleg a nők házasságának védelme mellett. 

Kitértek arra is, hogy a legmagasabb büntetést, azaz a végtaglevágást vagy a halálra kövezést csak bizonyos esetekben fogják kivetni: ha legalább két, magas morális szinten álló, áhítatos tanúskodik az ügyben. Mint a közlemény írja, az ilyen férfiaknak rendkívül magas követelményeknek megfelelve kell élniük az életüket, és ma eleve nagyon nehéz ilyen férfiakat találni. 

A brit külügyminiszter, Jeremy Hunt is arról beszélt csütörtökön, hogy tárgyalt brunei kollégájával, és ez alapján szerinte sem valószínű, hogy lesznek saríakivégzések. (BBC)