Négy hónapnyi tüntetéssorozat után csütörtökönmegbukott, és őrizetbe került az éhezéstől és háborútól sújtott, nemzetközileg elszigetelt és gazdaságilag romokban heverő Szudán elnöke, Omar al-Basír. A puccsról és al-Basír személyéről pénteken hosszabban is írtunk.
Azóta kiderült, hogy a katonai puccs vezetője, Awad Ibn Auf védelmi miniszter is távozik posztjáról. Ezt az állami tévében elmondott beszédében jelentette be. Helyette Abdel Fattah Abdelrahman Burhan altábornagy veszi át a hatalmat.
Ibn Auf bejelentése azután született meg, hogy a tüntetők a csütörtöki puccs után sem hagyták el az utcákat, azt kifogásolva, hogy a hatalmat átvevő katonai elit túl közel volt Basírhoz.
Abdelrahman Burhan korábban a szárazföldi erőknél volt vezető pozícióban, és állítólag kifejezetten kedvelt vezető a katonák között. Kinevezése azt a célt szolgálhatta, hogy lehűtse a kedélyeket a rivalizáló katonai frakciók között, miután pénteken már egy második puccs kísérletéről szóló hírek is szárnyra kaptak. (via BBC)
És 3 hónapos rendkívüli állapotot hirdettek ki.
Szudánban 30 év után a saját emberei buktatták meg Omar el-Basírt, de a tüntetők még nem elégedettek, és erre jó okuk van.