Jövőre Budapestről rajtol a Giro d'Italia olasz országúti kerékpáros körverseny - jelentették be hétfőn budapesti sajtótájékoztatón, írja az MTI.
A a jövő májusi viadal első három szakaszát rendezik Magyarországon, majd Olaszországban folytatja útját a 103. Giro mezőnye. A második és harmadik szakasz rajtját és útvonalát később jelölik ki.
Magyarországot korábban még egyik nagy háromhetes verseny sem érintette. A Giro 1909 óta íródó történetében eddig 13 alkalommal rajtolt a viadal Olaszországon kívül, legutóbb tavaly, amikor Izraelben volt a Grande Partenza.
Ezt pár napja már lehetett sejteni: a Cycling Weekly múlt héten írt arról, hogy 2020-ban Budapestről startolhat a három nagy háromhetes kerékpáros körverseny egyike, a hagyományosan legkorábban rendezett Giro d'Italia.
A Giro 2018-ban Izraelből indult, becslések szerint ezért cserébe Izrael akkor több millió euró között fizethetett a szervezőknek. Hogy a jövő évi versenyért hogy alakult a licit, és végül mennyit fizetett érte Magyarország, arról egyelőre nem tudni részleteket. Sajtóhírekből azt is lehetett tudni, hogy a jövő évi versenyért Marseille is versenyben volt, ők 3-6 millió eurót szántak volna a rajtra.