Azbej Tristan, a Miniszterelnökség keresztények megsegítéséért és a Hungary Helps program megvalósításáért felelős államtitkárságának vezetője bejelentette, hogy új ügynökség fogja koordinálni a kormány üldözött keresztények megsegítésére indított programjait – írja a Magyar Nemzet.
Az ügynökséget Márki Gábor vezeti majd, aki 2010 és 2012 között a Honvédelmi Minisztérium helyettes államtitkára, 2013 és 2016 között pedig Magyarország tel-avivi nagykövetségének külgazdasági attaséja volt.
A Hungary Helps ügynökség 3 fő feladata:
Azbej Tristan azt mondta, 2018 decemberében együttműködési megállapodást kötöttek az Egyesült Államok Nemzetközi Fejlesztési Ügynökségével (USAID), és keresik az európai partnereket is. A terveik szerint a Hungary Helpsből idővel V4 helps, sőt akár EU helps is lehet majd. (Magyar Nemzet)