Kommandósokkal számolt fel a NAV egy 7 ezer embert foglalkoztató bűnszervezetet

bűnügy

Több száz munkaerő-közvetítéssel foglalkozó céget számolt fel a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV). A cégek a gyanú szerint milliárdos kárt okoztak a költségvetésnek azzal, hogy nem fizették a munkavállalók utáni járulékokat. 

A hivatal csütörtökön az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta, a családi vállalkozásként működő bűnszervezet több száz gazdasági társaságot hozott létre, amelyek a munkaerőpiac szinte bármely területére biztosítottak dolgozókat, és mintegy hétezer embert alkalmazott. 

A munkavállalókat bejelentették, az utánuk fizetendő járulékokat bevallották, de nem fizették meg. 

Ezt úgy kivitelezték, hogy az áfabevallásaikban valótlanul visszaigényelhető adót vallottak, amelyet a bevallott, munkáltatással összefüggő járulékokra kértek átvezetni - tették hozzá. 

A NAV több hónapos előkészítő munka után csapott le. A nyolcvannégy helyszínt érintő kétnapos kutatássorozatban több mint kétszázan vettek részt. A bűnszervezet irányítóihoz - a valószínűsíthető agresszív ellenállás miatt - a MERKUR bevetési egység kommandósai érkeztek. A nyomozók a vagyoni kár biztosítására több mint egymilliárd forint értékben készpénzt és ingóságokat foglaltak le, valamint üzletrészeket, bankszámlákat zároltak. Az eljárásban lefoglalt nagy mennyiségű iratot teherautóval szállították el. 

A közlemény szerint negyvenkilenc gyanúsítottak hallgattak ki. A bűnszervezet tagjai jelenleg letartóztatásban vannak, tettükért akár húsz év börtönbüntetésre is számíthatnak. (MTI)