Koszovó hazatelepítette 110 állampolgárát Szíriából

Terrorizmus

Koszovó hazatelepítette 110 állampolgárát Szíriából, főleg olyan nőket, akik követték a dzsihadista férjüket a háborús zónába, illetve az ő gyerekeiket – közölte a koszovói igazságügyi miniszter.

Abelard Tahiri elmondta, hogy hajnalban landolt Pristinában az a repülőgép, ami hazaszállított 32 nőt, 74 gyereket és 4 egykori dzsihadista harcost Szíriából, a „fontos és érzékeny” műveletet a koszovói kormány az USA segítségével hajtotta végre.

A 4 volt harcost azonnal őrizetbe vették a koszovói hatóságok. A rendőrség szerint még 30 koszovói harcos van Szíriában, rajtuk kívül 49 nőről és 8 gyerekről is tudnak, akik még mindig a konfliktuszónában tartózkodnak.

Ekrem Mustafa koszovói belügyminiszter szerint kb. 300 koszovói vehetett részt a felkelők oldalán a harcokban Szíriában és Irakban. Közülük 70-en meghaltak, többen pedig már korábban visszatértek a hazájukba. A többségüket őrizetbe vették.

Illusztráció: Giuseppe Cacace/AFP

A hatóságok, hogy megakadályozzák az állampolgáraik toborzását a dzsihadisták soraiba, 2015-ben törvényt fogadtak el, aminek az értelmében 15 év börtönnel sújtják azokat, akik külföldre mennek harcolni a szélsőségesek soraiba. (MTI)