Szabó Zoltán, az Index az Index tartalomfejlesztési igazgatója 2017-ben, egy vasárnap este bement a Király utcai KFC-be, ahol vitája támadt, és miután a panaszkönyvet kérte, egy biztonsági őr ököllel többször arcon ütötte. Tüntetések is szerveződtek a gyorsétterem elé, illetve többen a Facebookon tomboltak. A KFC kirúgta a biztonsági őrt, és elnézést kért az incidensért.
Az Index most azt írja, a munkatársuk 8 napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett, de az ügyészség szerint súlyosabb sérülés bekövetkezésének is fennállt az esélye. A 30 éves biztonsági őr ellen a Budapesti VI. és VII. Kerületi Ügyészség súlyos testi sértés bűntettének kísérlete miatt nyújtott be vádiratot a Pesti Központi Kerületi Bíróságra.
A biztonsági őrt most jogerősen 10 hónap, végrehajtásában 2 évre felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték, mert a munkája során túllépte az intézkedési körének határait, amikor kirángatta és többször megütötte a vásárlót – írja a lap. Az ügyészség azt írja: „Az új büntetőeljárási törvény által bevezetett, eljárást gyorsító szabályokat alkalmazva, a bíróság által tartott tárgyaláson a vádlott a terhére rótt bűncselekmény elkövetését beismerte, és lemondott a további tárgyaláshoz való jogáról. A bíróság a vádlott bűnösséget beismerő nyilatkozatát elfogadta, és nyomban ítéletet hirdetett.”
Szabó Zoltán a panaszkönyvet kérte a gyorsétteremben. "Kidobjam?" - kérdezte az őr az üzletvezetőt, majd megverte.
Az egyik sima tüntetés, a másik viszont akció, annak a szervezői be terveznek menni az étterembe és egyenként beírni a panaszkönyvbe.
A hozzászólók szerint már jó ideje nem volt panaszkönyv az étteremben, ahol véresre verték az Index újságíróját. A KFC közben vizsgálódni kezd.
Kifizetik az 500 ezer forint kártérítést a Szabó Zoltán által megjelölt alapítványnak is.
Az ügyészség Súlyos testi sértés kísérletével vádolta meg a 29 éves férfit.