Ma már minden politikai és közéleti témájú hirdetést adatait vissza lehet nézni a Facebookon, elég ha az ember rákattint a reklámon található kis "i" betűre.
Innen lehet például tudni, hogy az MSZP-s Bangóné patkányozós megjegyzésének terjesztésére tegnap óta több mint egymillió forintot költ csak a Facebookon a Fidesz. A rendszer viszonylag részletes adatokat mutat arról is, hogy pontosan kiket ért el a hirdetés.
Az oldalakon a korábbi hirdetéseket és adataikat is vissza lehet nézni. Ez például a Fidesz összes facebookos reklámja a rendszer magyarországi bekapcsolása óta:
Itt pedig majd azt lehet megnézni (még nincsenek sajnos magyar adatok), hogy egy adott héten ki, milyen politikai, közéleti hirdetésre, összesen mennyi pénzt költött.
A Facebook a 2016-os amerikai elnökválasztás után kezdett igazán nagy erőket koncentrálni a politikai hirdetések átláthatóságára, miután kiderült, hogy külföldi, elsősorban orosz szervezetek adhattak fel közéleti témájú reklámokat, hogy ezzel befolyásolják az elnökválasztás eredményét az Egyesült Államokban. Azóta két fontos változást is bevezettek az oldalon:
A szabályok alól az már korábban azonosított (kék "verified", vagy "ellenőrzött" jelzéssel rendelkező) médiatermékek Facebook oldalai felmentést kaphatnak, de mint néhány hete kiderült, a kormánymédia megbízhatatlansága miatt ezt a szabályt a Facebook Magyarországon nem alkalmazza.
Az EP-választások előtt a magyar média csak előzetes ellenőrzés után reklámozhatja anyagait. Normális országokban a megbízható sajtótermékek mentesülnek az álhírterjesztők megfékezésére kitalált lépés alól, de nem nálunk.
Nehéz másként értelmezni, minthogy a fideszeseket patkányozta le.
Miért nem rögtön nemzeti konzultációt?