Az ellenzék vezére szerint puccs van Venezuelában

külföld

Juan Guaidó, a venezuelai ellenzék vezére, akit több állam is elismert Venezuela elnökeként, kitett egy videót az internetre, amin utcára szólítja híveit, és azt mondja, megkezdi Maduro elnök leváltását célzó műveletének utolsó részét. A videóban azt kéri a hadseregtől is, hogy álljanak mellé, de nem világos, mekkora támogatást kap a katonaságtól. A videón ugyanakkor katonák között beszél, tehát bizonyára vannak már most olyan katonák, akik támogatják.

Korábban a hadsereg vezetése egyébként Maduro elnök mögé állt a politikai és alkotmányos vitában.

Forrás

Guaidó azt kérte a támogatóitól, hogy erőszakmentes felvonulásokkal mutassák meg, mennyien vannak. A Caracas keleti részében gyülekező tüntetők közé néha könnygázt lőnek a rendőrök, a tömeg azonban nem oszlik.

A Maduro-kormány információs minisztere közben bejelentette, hogy a hadsereg kis része valóban átállt, és azt állította, hogy a dezertőrök semlegesítése folyamatban van.

Az AFP szerint a Caracas közelében lévő légibázison, ahonnan Guaidó katonák társaságában bejelentkezett, már könnygázzal lőnek, de nem tudni pontosan, kik lőnek kikre.

Forrás

Erősen felfegyverzett katonák szabadították ki a házi őrizetben lévő ellenzéki aktivistát, Leopoldo Lópezt is, aki Guaidóval együtt tűnt fel.

Antonio Tajani, az Európai Parlament elnöke azt mondta, éljen soká a szabad Venezuela, és üdvözölte a demokrácia visszatérését az országba. Evo Morales bolíviai elnök és Maduro szövetségese elítélte az eseményeket.

A venezuelai hadsereg vezérkari főnöke azt nyilatkozta, a hadsereg hű marad az elnökhöz. (Guardian)