Egy 135 ezer fontos, csekkekkel elkövetett csalás miatt éppen felolvasták az 54 éves Mark Marshall 2 év 4 hónapnyi börtönbüntetést kiszabó ítéletét egy londoni bíróságon, amikor a férfi váratlanul valamilyen becsempészett savas folyadékot locsolt a saját arcára, illetve állítólag ivott is belőle valamennyit.
A BBC által megszólaltatott szemtanú szerint az ítélet felolvasása után a férfi váratlanul nagyot sikoltott és jajveszékelni kezdett. A szemtanú szerint az elítélt arca hirtelen kifehéredett, “mintha ragasztót kentek volna rá” és erős savas szagot lehetett érezni. Az anyagból az őt kísérő fegyőrnőre is fröccsent, de ő nem sérült meg komolyabban. Marshallt viszont súlyos, életveszélyes állapotban szállították kórházba.
A túlreagáló bűnöző pere egyébként eleve azért húzódott évek óta, mert amikor 2016-ban letartóztatták, olyan rossz helyen szúrta magát nyakon egy késsel elkeseredésében, hogy utána hosszú, bonyolult gyógykezelésre szorult.
Az ügynek van egy további - egyelőre - rejtélyes eleme is: a fickónál egy fém vizesflaskát találtak és logikusan arra gyanakodtak, hogy abban csempészhette be a savat, csakhogy a biztonsági kamera felvétele szerint jóval az ítélethozatal előtt, miután áthaladt a detektoros kapun, egyszer már belekortyolt annak tartalmába.
(via BBC)