Beismerő vallomást tett Jerry Chun Shing Lee, aki az amerikai hatóságok vádjai szerint Kínának kémkedett. Az 54 éves Lee 2007-ig a CIA ügynöke volt. Miután otthagyta a céget, Hongkongba költözött, ahol a kínai hírszerzés beszervezte.
A gyanú szerint Lee az amerikaiak kínai kémhálózatáról adott át adatokat Kínának. 2010-12 között a kínai kémelhárítás gyakorlatilag felszámolta a CIA kínai hálózatát, legalább húsz, az amerikaiaknak dolgozó ügynököt kivégeztek - volt olyan is, akit hivatala udvarán, kollégái szeme láttára.
Az amerikai igazságügyi minisztérium tájékoztatása szerint Lee beismerő vallomásában elismerte, hogy nemzetbiztonsági értesüléseket adott át egy idegen kormánynak. A tájékoztatás szerint a kínai hírszerzők 2010-ben szervezték be Lee-t, akinek pénzt ajánlottak, illetve azt, hogy élete végéig godnoskodni fognak róla. A vád szerint 2010-13 között több százezer dollárt utaltak a számlájára. (Via BBC)