Néppárt: Nem Weber lesz az első olyan bizottsági elnök, akit a Fidesz szavazatai nélkül választanak meg

POLITIKA
Orbán Viktor miniszterelnök (b) Budapesten, a Karmelita kolostorban fogadta Manfred Webert, az Európai Néppárt frakcióvezetőjét 2019. március 12-én.
Fotó: Miniszterelnöki Sajtóiroda/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Szecs?/MTI/MTVA

„Nem Manfred Weber lesz az Európai Bizottság első olyan elnöke, akit a Fidesz szavazatai nélkül választanak meg.”

Így reagált az Európai Néppárt szóvivője a Politicónak, miután Orbán hétfőn azt mondta, alkalmatlannak tartja Manfred Webert bizottsági elnöknek. A szóvivő arra is utalt ezzel, hogy 2014-ben Jean-Claude Junckert sem szavazta meg a Fidesz Orbán. (UPDATE: Pontosabban: Orbán Viktor szavazott Juncker ellen a Tanácsban, a fideszes EP-képviselők viszont megszavazták a Európai Parlamentben.)

Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára hétfő este a Hír tévében megerősítette, gyakorlatilag visszavonták a támogatást Webertől, mert a német politikus megsértette a magyarokat azzal, hogy azt mondta, nem akar a Fidesz szavazataival bizottsági elnök lenni.

Forrás

Ez a Weber-nyilatkozat viszont már több hetes, akkor reagált is rá Varga Judit államtitkár - a Hír tévében rá is kérdeztek, történt-e valami fejlemény, esetleg Matteo Salvini olasz belügyminiszter, vagy Heinz-Christian Strache osztrák alkancellár látogatásakor, Dömtör viszont azt mondta, önmagában a Weber-nyilatkozat elég volt ahhoz, hogy ez legyen a következménye.

Annegret Kramp-Karrenbauer, a német Kereszténydemokrata Unió (CDU) elnöke már arra számít, hogy a Fidesz ki fog lépni a Néppártból. „Az elmúlt napok viselkedésével és az olasz Liga vezetőjével tartott találkozóval világos jelét adta annak, hogy el fogja hagyni az EPP-t” - mondta hétfőn.

Kapcsolódó cikkek