Új gárdát szervez Toroczkai László

POLITIKA

A Magyar Nemzet arról ír, hogy június elsején Szegeden fog megalakulni „a Jobbik által korábban életre hívott, majd a bíróság által betiltott Magyar Gárdához hasonló önvédelmi szervezet”.  

A lap megemlíti azt is, hogy a szervezet elvileg önállóan, egyesületi formában fog működni, gyakorlatilag azonban a Mi Hazánk Mozgalom támogatásával. A gárda valamilyen formában történő újraszervezéséről már korábban is beszélt a Mi Hazánkat vezető Toroczkai László. 

A fideszes médiában feltűnően szívélyesen kezelt Toroczkai szerdán jelentette be, hogy Mi Hazánk-Betyársereg-menetet szerveznek a „cigányterror” ellen május 21-én Törökszentmiklósra. Ennek részleteiről hosszabban is írtunk

A június elsején, Szegeden zászlót bontó szervezetről a Magyar Nemzet azt írja, hogy nem egy új Magyar Gárda megalapítása a cél, hanem annak szellemiségét és eszmeiségét élesztenék fel. Ezért az új szervezet új nevet is kap majd, de még nem tudni, hogy mi lesz. 

A Magyar Gárda Hagyományőrző és Kulturális Egyesület és az általa létrehozott Magyar Gárda Mozgalom 2007 augusztusában jött létre, a bíróság pedig két évvel később, 2009 júliusában oszlatta fel a Jobbikhoz kötődő mozgalmat, de pár héttel később megalakult az Új Magyar Gárda.

Mint a Magyar Nemzet írja, „a gárda árpádsávos címerrel ellátott fekete-fehér egyenruhája és sokak szerint pártmilíciára emlékeztető jellege, illetve a magyarországi cigánysággal kapcsolatos megnyilvánulásai miatt heves vitákat váltott ki”. 

Kapcsolódó cikkek