A budapesti lakások túlértékeltségére figyelmeztet az MNB

ingatlan

Az MNB hétfőn megjelent lakáspiaci jelentése szerint tavaly több mint 15 százalékkal növekedtek a lakásárak az országban, Budapesten viszont ennél is jobban, közel 23 százalékkal. A jegybank arra figyelmeztet, hogy a fővárosi növekedés jócskán meghaladja azt, amit a makrogazdasági mutatók indokolnának, ezért emelkedett a túlértékeltség kockázata. 

Az MNB szerint olyan miközben országosan az ingatlanárak nem érik el a makrogazdasági fundamentumok (mint a fizetések emelkedése, a munkaerőpiac alakulása és a kamatkörnyezet) által indokolt szintet, addig Budapesten rég, több mint 15 százalékkal meg is haladták azt. 

Az MNB szerint ráadásul nincs vége trendnek. Míg Budapesten 2019 első negyedévében 20,5 százalékkal emelkedtek az árak, a második negyedévben is további 7,6 százalékos növekedésre van kilátás. A jelentés szerint „a kormány családvédelmi programja és a falusi csok is növeli majd a keresletet az egész országban”. 

A kalkulációk szerint 2019-ben tetőzik majd az új lakások átadásának száma (29 ezer), de jövőre már mérséklődésre lehet számítani az 

Az MNB jelentése szerint 2018-ban 36,7 ezer új lakásépítési engedélyt adtak ki, és 17,7 ezer új lakás épült fel, amelyek rendre 3,4 százalékos csökkenést és 23 százalékos növekedést jelentenek 2017-hez képest a kedvezményes áfakulcs ideiglenes hatályának vége miatt. (Index)