Zsebkéssel vágta le a saját lábát a mezőgazdasági gépbe szorult amerikai gazda

külföld

Egy 63 éves nebraskai farmer épp a gabonát szerette volna átszállítani az egyik silóból a másikba, amikor a lábát beszippantotta a mezőgazdasági gép egyik alkatrésze. Ez egy cső, aminek a belseje olyan, mint egy dugóhúzó. Az eset még április 19-én történt, a BBC most írta meg a történetét.

Kurt Kaser egyedül dolgozott 600 hektáros farmján, nem volt nála a telefonja sem, így tudta, hogy egyhamar nem kap segítséget, ezért úgy döntött, a nála lévő, kb. 8 cm-es zsebkéssel lefűrészeli a saját lábát. „Nem volt más választásom” - nyilatkozta később az ABC News-nak. Miután kiszabadította magát, elkúszott a telefonig, és felhívta a fiát. A farmer elismerte, hogy korábban ő maga távolított el egy biztonsági alkatrészt a gépről, amit elfelejtett visszatenni. Néhány hetet kórházban töltött, majd rehabilitáción vett részt, múlt pénteken azonban visszatérhetett otthonába.