Százezren köszöntötték az Ajax bajnoki címét Amszterdamban

sport

Több mint százezer szurkoló köszöntötte csütörtökön Amszterdamban a szerdán története 34. bajnoki címét begyűjtő Ajax labdarúgócsapatát.

Fotó: ROBIN VAN LONKHUIJSEN/AFP

A város központjában, a Múzeum téren tartott fogadáson Femke Halsema polgármester azt mondta: az együttes sok fiatal amszterdami számára mutat példát.

"Megmutattátok, hogy tehetséggel, ambícióval és kemény munkával mindent el lehet érni" - fogalmazott a városvezető, akit kifütyültek és sörös dobozokkal dobáltak meg, mert határozottan fellép a pirotechnikai eszközök használata ellen a stadionokban.

Fotó: ROBIN VAN LONKHUIJSEN/AFP

A Bajnokok Ligája elődöntőjében egy hete drámai körülmények között kiesett Ajax a bajnokság utolsó fordulójában 4-1-re nyert a De Graafschap otthonában, ezzel hódította el a bajnoki címet. Legutóbb 2014-ben lett aranyérmes, idén azonban duplázott, hiszen korábban a Holland Kupát is megnyerte.

Az Ajax-játékosok egykori társuknak, Abdelhak Nourinak ajánlották a bajnoki címet, akinek 2017-ben, a Werder Bremen elleni barátságos meccsen megállt a szíve, és bár újraélesztették, maradandó agykárosodást szenvedett. Minden futballista az ő egykori számával ellátott 34-es mezben jelent meg. (MTI)